menusor sos főoldal mit tegyek terhesség abortusz infóközpont történetek kiadványok alapítvány
 

Történetek :: Tracy Reynolds, California

a „Szívem mélyén nagyon akartam a babát… Azt bánom leginkább az életemben, hogy nem hallgattam a szívemre. Nem voltam elég bátor, hogy a meggyőződésemet követve életet adjak a gyermekemnek.”

A csendes-óceáni Saipan szigetén születtem, mikor az apám a CIA-nál szolgált. Mikor anyám velem volt terhes, elkapta a rubeolát, és olyan injekcióval oltották be, ami szinte teljesen megvakított engem. Ennek ellenére mindig úgy kezeltek, akár a többi gyereket. Épp olyan iskolába jártam, mint a többiek, és hittem, hogy képes vagyok bármit megtenni.

Az anyámmal nagyon viharos kapcsolatom volt. 16 éves koromban elköltöztem otthonról, hogy egy barátommal lakjak. Egy este felhívott, miután ivott, és azt mondta, nagyon szomorú miattam, mert nem hiszi, hogy valaha is megtalálom a szerelmet, vagy férjhez megyek, és hogy talán senkinek sem kellek majd. Mérges voltam a szavai miatt, nagyon mélyen érintett, amit mondott, és fiatalkoromban éveket töltöttem azzal, hogy bebizonyítsam: nincs igaza. Mindez önpusztító, képtelen kapcsolatokhoz vezetett.

1981-ben két jelentős esemény történt velem, ami megváltoztatta az életemet: terhes lettem és átestem egy abortuszon. Mikor rájöttem, hogy várandós vagyok, két élesen különböző érzés lett úrrá rajtam. Egyrészt ösztönösen nagyon boldog voltam és tele voltam örömmel amiatt, hogy a saját gyermekemet hordom a szívem alatt. Másrészt pedig bűntudatot éreztem, és szégyelltem magam, mert a gyermek egy nős férfival folytatott rövid „kapcsolat” gyümölcse volt.

Mikor pár embernek elmondtam, hogy terhes vagyok, azt tanácsolták, hogy vetessem el a gyereket. Késztetést éreztem, hogy elmondjam a gyermek apjának, hogy mi történt. Nem mintha vártam volna tőle valamit, de úgy gondoltam, joga van tudni. Nagyon feldúlta a dolog, és könyörgött, hogy szakítsam meg a terhességet. Azt mondta, ha bárki tudomást szerezne a gyerekről, az tönkretenné az életét.

A szívem mélyén nagyon akartam a babát, de nem akartam felelős lenni valaki más boldogtalanságáért sem. Elhatároztam, hogy megcsináltatom az abortuszt, de az abortuszklinikán meggondoltam magam, és kisétáltam onnan. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, de aztán szembe kellett néznem azokkal az emberekkel – köztük az apával is –, akik arra bátorítottak, hogy vetessem el a babát.Az előttem álló döntés súlyától gyötörve elmentem egy pszichiáter-abortőrhöz, aki szintén azt mondta, hogy ilyen körülmények között az abortusz a legjobb megoldás. Végül meghajoltam a nyomás alatt.

Élénken emlékszem a hangokra, a fájdalomra, arra, amit akkor éreztem, mikor a gyermekemet kitépték a testemből, és a hirtelen bekövetkező ürességre. Amit leginkább bánok az életemben, az az, hogy nem hallgattam a szívemre, és hogy nem voltam elég bátor, hogy a meggyőződésemet követve életet adjak a gyermekemnek.Éveken át igyekeztem elnyomni ezt az emléket. Sohasem beszéltem a múltamnak erről a titkáról. Álmaim voltak, sokszor rémálmaim, néha arról, hogy a kislányom él, beszél, és a korához képest meglehetősen érett.

Néhány önpusztító kapcsolat után, fogadkoztam, hogy feladom a férfiakkal való érintkezést, és néhány évem bármilyen komoly kapcsolat nélkül múlt el. Mindig a tanácsadó szerepét játszottam, segítettem a problémáik megoldásában, de az én titkaimat féltve őriztem.

A gyógyulás útján akkor indultam el, mikor egy internetes rádión hallottam egy barátomat az abortuszáról beszélni, ami mély benyomást gyakorolt rám. Azután elvégeztem egy abortusz utáni tanfolyamot a Rachel’s Vineyard (Ráhel szőlőskertje) alapítványon keresztül.

Ma egy ingyenes hazai segélyvonal hívásaira válaszolok esténkét és hétvégenként, szintén a Rachel’s Vineyard keretein belül. Egy héten kétszer pedig egy másik segélyvonalnál dolgozom önkéntesként. Többszáz telefonhívást fogadok mindkét vonalon szerte az országból férfiaktól és nőktől, akik elmondják abortuszuk tragikus történetét, és akik keresnek valakit, aki meghallgatja, megérti őket, és sok esetben segít is elhordozni terhüket. Mi azt tanácsoljuk ezeknek az embereknek, hogy vegyenek részt abortusz utáni tanfolyamokon, hogy könnyítsünk a terhükön, de a fájdalom, amit éreznek, nem igazán múlik el.

Elhatároztam, hogy annak szentelem az életem, hogy az igazságról beszélek, és nyilvánosan tanítom, hogy az abortusz fájdalmat okoz a nőknek, a férfiaknak és a családoknak.

Vissza