menusor sos főoldal mit tegyek terhesség abortusz infóközpont történetek kiadványok alapítvány
 

Történetek :: Karen Bodle, Harrisburg

„Szégyelltem, hogy terhes vagyok és egyedülálló, ezért azt gondoltam, hogy az abortusz majd megoldja a problémámat. …utána megállíthatatlanul zokogtam.”

18 éves koromban rájöttem, hogy terhes vagyok az első szexuális partneremtől. A reggeli hányinger volt az első árulkodó jele annak, hogy a testem változóban van, és egy új élet növekedik bennem. Ahogy a WC-kagyló fölé tartottam a fejem, megállíthatatlanul zokogtam; rájöttem, hogy az életem soha sem lesz már a régi. Elborított a félelem- és szégyenérzet, és tudtam, hogy segítségre van szükségem.

Mikor elmondtam a hírt a baba apjának, azonnal szakított velem.
Elhagyatottnak és magányosnak éreztem magamat. Elsőéves voltam a főiskolán, és mindenki azt mondta, tönkretenném az életemet és a jövőbeli karrieremet azzal, ha kimaradnék az iskolából, hogy gyereket szüljek. Az egyetlen elfogadható választásnak az abortusz tűnt. Szégyelltem, hogy terhes vagyok és egyedülálló, így azt gondoltam, hogy az abortusz majd megoldja a problémámat.

Nyomás alatt voltam, hogy minél gyorsabban megcsináltassam az abortuszt, mivel  már nagyon közel voltam a 12 hetes határidőhöz. Nem volt időm, hogy  további lehetőségeket gondoljak át. Ha megcsináltatom az abortuszt, senkinek sem kell tudnia arról, hogy terhes voltam - gondoltam, és így a családomat is megmenthetem a szégyentől.

Azt mondták nekem, hogy könnyedén elfelejtkezem  majd az abortuszról, és élhetem tovább az életemet  bármilyen következmény nélkül. „Még csak be sem kell vallanod, hogy valaha terhes voltál” - szólt a tanácsuk. Elhittem azt a hazugságot, hogy a magzat csak egy darab papír zsebkendő, amit el lehet dobni.
De nem tudtam elfelejteni. A randijaimon az első dolog, amit feltártam, az abortuszom volt, mert nagyon féltem attól, hogy visszautasítanak. Évekig abortusz-párti voltam, mert úgy éreztem, hogy igazolnom kell a saját tettemet. Krónikus depressziótól szenvedtem, elmegyógyintézetbe kerültem egy időre idegösszeomlással, az attól való félelem miatt, hogy soha nem lehet majd gyerekem. Úgy éreztem, mintha lassított felvételként pörögne az életem, mert az egykor éles elmém olyan homályos lett. Két évbe telt, míg újra képes lettem normálisan gondolkozni, és reagálni.

Az abortusz-eset depresszióba taszított és összezavart. Később rájöttem, hogy a 12 hetes magzatomnak dobogó szíve, és teljesen kifejlődött kezei és lábai voltak. A gyermekem nem holmi meghatározhatatlan papírdarab volt. Bárcsak láthattam volna egyetlen képet is a magzati fejlődésről, akkor biztos nem választottam volna az abortuszt. Becsapottnak és megcsaltnak éreztem magam.

Akarom, hogy Amerika tudja, hogy az abortusz fájdalmat okoz a nőknek. A nők arra teremtettek, hogy szeressék és gondozzák a gyermekeiket, nem pedig arra, hogy kitépjék a méhükből, és eldobják őket. Van egy „áramszünet” minden nő szívében és elméjében, mikor abortuszra szánja el magát. Bár próbálja elfelejteni az abortuszt és elfojtani az emlékeket, végül szemben találja magát a ténnyel, hogy az abortusszal meg lett csonkítva a saját gyermeke. Én ezt 21 évig tagadtam. Megállíthatatlanul, a lelkem mélyéből sírtam három napig, mikor végül szembesültem az igazsággal. A könnyek felfedték az elrejtett fájdalmat, és megkezdődhetett egy utazás a gyógyulás felé, ami megbocsátáshoz vezetett. Emlékszem, hogy ezt kiáltottam: „Hol vannak a nők? Hol vannak a nők, akik hajlandóak beszélni az abortusz okozta tragédiáról?”

Nem akarom, hogy több nőnek keresztül kelljen mennie azon az intenzív fájdalmon és szenvedésen, amit én átéltem. Tudtam, hogy beszélnem kell erről, és a történetem bátorítja majd a most még csendesen szenvedő nőket, hogy jöjjenek, és keressék az érzelmi gyógyulást és megbocsátást.


Karen Bodle az Operation Outcry nevű szervezet nemzetközi igazgatója. Ez azoknak a nőknek a mozgalma, akiknek az abortusz fájdalmat okozott, és akik beszélnek is erről a fájdalomról és a következményekről, amiken emiatt keresztülmentek. Karen Pennsylvania állami vezetőjeként is tevékenykedik. Szívből kívánja, hogy az abortusz egy társadalmilag elfogadhatatlan választássá váljon az Egyesült Államokban és az egész világon.

Karen matematikából és pedagógiából diplomázott a Juniata főiskolán. Pár évi középiskolai matektanítás után pályát váltott és programozóként, rendszergazdaként és projekt menedzserként dolgozott. Míg Buenos Airesben, Argentínában volt az IBM megbízásában, egy sors-fordító élményben volt része, ami a mostani elhívásához vezette: nőket segíteni az abortusz utáni felépülésben. Ma Harrisburgban él tinédzser lányával.

Vissza